Nyári gyermekvédelem 2010. 07 19. 06:07
E-mail Nyomtatás


Elérkezett a várva-várt nyári szünet! A családok vakációznak, főzőcskéznek, a gyerekek sportolnak a szabadban. A Nationwide Children’s Hospital orvosai szerint a nyári sérülések előreláthatóak, és kis körültekintéssel megelőzhetőek. Kathy Nuss, a kórház Traumatológiai Osztályának vezetője csapatával egy olyan listát állított össze, amely a leggyakrabban előforduló nyári balesetekre hívja fel a figyelmet.

Esések – az esések folyamatosan vezetik a nyári sérülések listáját. A trambulin (ugróasztal) egy veszélyes sporteszköz, a szülők mégis hajlamosak azt hinni, hogy biztonságos. „Nagyon sok olyan gyermeket látunk el, aki játszótéri mászókáról esik le” – mondja el Dr. Nuss. „Keressünk olyan játszóteret, aminek talaja puha anyaggal van burkolva.”


Kerékpáros-sérülések – a kórház sérülésekkel foglalkozó kutatóközpontja szerint az országban évente 400 ezer, 19 év alatti gyerek kerül a sürgősségi osztályra biciklibaleset következtében. A leggyakoribbak a kar és lábsérülések, a legsúlyosabbak viszont a fejsérülések. Dr. Nuss arra figyelmeztet, hogy a gyermek mindig viseljen sisakot. A forgalmas utakon inkább tolják át a biciklit, a kormány és az ülés pedig legyen rendesen beállítva.


Égési sérülések
– e sérülések formája korfüggő. A nagyobb gyermekek általában nyílt lánggal, tűzrakás közben, vagy tűzijátékkal égetik meg magukat, a kisebbek pedig forró ételeket rántanak le a konyhapultról, vagy leforrázzák magukat. Ezek a balesetek is megelőzhetőek, ha szülők felügyelik a tűzrakást, a tűzijátékozást, és nem hagyják a gyerekek számára elérhető helyen a forró ételeket, italokat.


Motorizált járművek – a gyerekek, kicsik és nagyok, egy pillanat alatt felpattannak olyan járművekre, mint a robogó, a golfkocsi, vagy a quad. Felügyeljük mindig ezek használatát!


Fulladás – nagyon sok olyan eset van, amikor a gyermek élete csak egy hajszálon múlik. A legtöbb baleset a családi házak medencéjében történik. Ne felejtsük el, hogy tíz centiméteres vízben is meg lehet fulladni! Éberen felügyeljük a gyerekeket, és mindig legyünk olyan távolságra, hogy segíteni tudjunk.  A kisgyerekekre adjunk úszómellényt, karúszót vagy úszógumit.


„Tartsuk nyitva a szemünket, és próbáljuk megelőzni a nyári baleseteket” – hívja fel a szülők figyelmét Dr. Nuss.

szerző: Patika Tükör



Szavazzon ön is!

A homeopátiás gyógyászat hatékonysága megosztja az embereket. Ön alkalmazza betegségek kezelésére?

7

szavazat

15

szavazat

Szakértőnk válaszol
Patikakereső
Város: Kerület:
Nyitva tartás szerint: napon,
óra,
perckor nyitva tartó
Patika Tükör lelőhely:

A szoptatás egy csoda
Megjelent a Patika Tükör legújabb száma!
Kérje gyógyszertárában!
Megrendelés
A TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT, ILLETVE A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!