Washington azt akarja, hogy a szintén a Marshall-szigetekhez tartozó Kwajalein korallzátonyom kialakított „ideiglenes” közösségben élő körülbelül 400 szigetlakó 2011 októberéig térjen vissza szülőhazájába, különben megvonja tőlük az állami támogatást.

Annak ellenére azonban, hogy a Csendes-óceán nyugati térségében fekvő Rongelap korallzátony lakóinak hiányzik az otthonuk, azt állítják, a radioaktív sugárzás veszélye miatt még mindig nem biztonságos a hazatérés.

„Nem akarok visszatérni Rongelapra” – mondja Lemeyo Abon, a nukleáris túlélők csoportjának 70 éves vezetője. „Félek. Ha visszamegyünk, meghalunk. Az Egyesült Államok ki akar irtani minket?”

Abon az ERUB szervezet vezetője, melynek neve a négy atomkísérletben érintett sziget, Enewetak, Rongelap, Utrik és Bikini kezdőbetűiből származik. A Marshall-szigetek lakóinak nyelvén az „erub” egyébként azt jelenti: elromlott, tönkrement.

A Marshall-szigeteken minden évben március 1-jén tartják a Nukleáris Áldozatok Napját, amely az 1954-es Bravo hidrogénbomba tesztről emlékezik meg. Amikor a 15 megatonnás Bravót a Bikini korallzátonynál felrobbantották, erről nem értesítették Rongelap és a robbanás térségében fekvő többi sziget lakóit. A radioaktív felhő a szigetlakókat majdnem halálos adag sugárzásnak tette ki, melynek következtében hánytak, megégett a bőrük, és kihullott a hajuk – ezek a magas szintű sugárbehatás klasszikus tünetei. A szigetlakók többségében pajzsmirigydaganat és rák alakult ki, sok volt a halvaszületés, illetve a születési rendellenességek és más egészségügyi panaszok.

A lakosságot 48 órával a Bravo kísérleti felrobbantása után telepítették ki, de három év múlva visszatértek Rongelapra, és 1985-ig ott is maradtak, amikor végleg kiürítették a korallzátonyt. Most pedig azt követeli tőlük az Egyesült Államok, hogy végleg térjenek haza.

Az elmúlt tíz évben Washington 45 millió dollárt fordított arra, hogy erőművet építsenek Rongelapon, sólepárló víztisztító berendezést alakítsanak ki, utakat építsenek, és a tervezett 50 házból kilencet megépítsenek a visszatelepüléshez. Az amerikai kormány tudósainak tanácsára azokon a helyeken, ahol közösségi intézményeket és házakat építettek, a talaj felső 40 centiméteres rétegét lefaragták, és zúzott korallal pótolták. A mezőgazdasági területeket káliumtartalmú trágyával keverték, hogy ezzel akadályozzák azt, hogy a növények gyökerei felszívják a radioaktív cézium-137 izotópot.

Terry Hamilton, a kaliforniai Lawrence Livermore Országos Laboratórium kutatója szerint ezekkel az intézkedésekkel sikerült biztosítani, hogy Rongelapon a sugárzás dózisa alacsonyabb lett, mint az általános háttérdózis az Egyesült Államokban és Európában.

Miután a tisztításba több millió dollárt fektettek, az amerikai kongresszus vezetői azt akarják, hogy Rongelapot újra benépesítsék, és a körülbelül 250 kilométerre délre fekvő Kwajalein korallzátonyon kialakított ideiglenes települést bezárják. Patricia Worthington, az amerikai energiaügyi minisztérium egészségügyi és biztonsági osztályának vezetője elmondta, hogy a tárca a rongelapi kormánnyal együttműködésben biztonsági ellenőrzőprogramot kíván indítani.

A rongelapi szigetlakók azonban megkérdőjelezik az amerikaiak biztosítékait.

„Nagyon nehezen tudok bízni az amerikaiakban, és elhinni, amit mondanak azok után, amit az Egyesült Államok és az energiaügyi minisztérium művelt velünk” – mondja Abon. „Bűncselekményt követtek el ellenünk.”

Rongelap polgármestere, James Matayoshi, akinek édesanyja a Rongelap korallzátonyon tartózkodott a Bravo felrobbantása idején, a visszatelepítés időzítését firtatja. Véleménye szerint a sikeres visszatelepítéshez további amerikai kötelezettségvállalásokra lenne szükség annak érdekében, hogy biztosítékokkal szolgálhassanak a lakosságnak, a rongelapiaknak pedig el kellene fogadniuk ezeket a biztosítékokat.

A Rongelap korallzátony 60 kis szigete közül sokat korábban élelmiszertermelésre használtak, a nukleáris takarítás azonban csak a fő szigetre összpontosított. Abon szerint mivel csak egy kis területet tisztítottak meg, a visszatelepülés lehetetlen, mert a népesség jelentős mértékben megnőtt, ezért a korábbinál több szigetre lesz szükségük az önfenntartáshoz. Az import élelmiszer elérhetősége kérdéses ezen a távoli vidéken, ahol a kormány hajói három-négyhavonta egyszer kötnek ki. Ha egy ellátmányt szállító hajó valami miatt késne, a szigetlakóknak a sziget terményeit kellene fogyasztaniuk. A méreg pedig akkor is ott van, ha nem lehet látni, ízlelni és szagolni.

Forrás: Medipress