Gyermekek a petefészek átültetés után 2010. 03 01. 13:32
E-mail Nyomtatás


 

Az orvosok szerint a világon elsőként egy dán nő két gyermeknek adott életet azután, hogy helyreállították termékenységét azzal, hogy petefészek-szövetét eltávolították, lefagyasztották, kiolvasztották, majd rákkezelése után visszaültették.

Az esemény áttörésnek számít azon a fiatal nők számára, akik az anyaságba vetett reményeit meghiúsíthatja termékeny életéveikben végzett rákkezelés.

A dániai Odenséből származó Stinne Holm Bergholdtban 2004-ben, 27 éves korában mutatták ki a rák egyik fajtáját, a Ewing-szarkómát. A kemoterápia megkezdése előtt jobb petefészkének egy részét eltávolították és lefagyasztották. Bal petefészkét már néhány évvel korábban eltávolították, mert az orvosok cisztát mutattak ki benne, amely jóindulatúnak bizonyult.

A kezelés sikeres volt, de amint az ilyen kezelésekkor gyakran előfordul, a gyógyszerek elindították a menopauzát.

2005 decemberében hat vékony petefészek-szövet csíkot ültettek vissze jobb petefészkének megmaradt részébe, melyek normális működésbe kezdtek – számolt be az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Human Reproduction című szakfolyóiratában. A petesejt-termelés stimulálására szolgáló rövid hormonkezelés után Bergholdt újra teherbe esett, és 2007 februárjában megszülte első lányát, Aviaját. 2008-ban visszatért a termékenységi klinikára, és in-vitro megtermékenyítést kért, hogy újra teherbe eshessen. Egy terhességi teszt azonban kimutatta, hogy természetes úton már teherbe esett, és 2008 szeptemberében életet adott második lányának, Luccának.

Hét másik csecsemő született a világon az úgynevezett krioprezervációs technika révén, de ez volt az első alkalom, hogy egyetlen nőt két gyermek szüléséhez segítette hozzá.

„Az eredmények alátámasztják, hogy a petefészek-szövet krioprezervációja a termékenység megőrzésének érvényes módja, és érdemes támogatni a technikát a klinikai eljárásokban olyan lányok és fiatal nők számára, akik a petefészket veszélyeztető kezelésnek vetik alá magukat” – nyilatkozta Bergholdt orvosa, Claus Yding Andersen, a koppenhágai Egyetemi Kórház professzora. Andersen azt is hozzátette, hogy Bergholdtnak még „védekező intézkedéseket” is kell tennie annak érdekében, hogy jelen pillanatban elkerülje a teherbe esést.

Sajtótájékoztatóján Bergholdt csodaként írta le a vele történteket.

„Amikor először megtudtam, hogy terhes vagyok, természetesen nagyon boldog és izgatott lettem, ugyanakkor aggódtam és szkeptikus is voltam, mivel nehezen tudtam elhinni, hogy a szervezetem újra működik” – mondta. „Másodszor óriási meglepetés volt megtudni, hogy újra terhes vagyok, mert nem készültünk rá tudatosan – azt hittük, hogy megint segítségre lesz szükségünk, mint az első alkalommal. Kellemes meglepetésként ért, hogy kiderült, a testem újra normálisan működik, és úgy várunk egy gyereket, hogy nem kellett átesni a termékenységi kezelésen.”

Férjével még nem döntöttek arról, hogy vállalnak-e több gyermeket.

„A lányok még nagyon kicsik, és rengeteg odafigyelésre van szükségük, de talán néhány év múlva újra fontolóra vesszük.”

 

Forrás: Medipress

szerző: Patika Tükör



Szavazzon ön is!

A homeopátiás gyógyászat hatékonysága megosztja az embereket. Ön alkalmazza betegségek kezelésére?

19

szavazat

23

szavazat

Szakértőnk válaszol
Patikakereső
Város: Kerület:
Nyitva tartás szerint: napon,
óra,
perckor nyitva tartó
Patika Tükör lelőhely:

Hogyan működik az endokrin rendszer?
Megjelent a Patika Tükör legújabb száma!
Kérje gyógyszertárában!
Megrendelés
A TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT, ILLETVE A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!